Isten mélyet sóhajtott. Úgy döntött, hogy ideje kimozdulnia. Mostanában csak a smaragdzöld fűben heverészett és elmélyülten figyelte a felhők vonulását. Nemhiába volt az egyik kedvenc foglalatossága a Semmit Tevés!

- Válasszatok három embert, aki közel érzi magát hozzám! - utasította Szárnyas Segítőit - Beugrom látogatóba.
Majd pajkos kacsintással folytatta:
- S azt, aki a legszeretetteljesebb, különleges Isteni Jutalomban részesítem!

Az Angyalok némi szárnycsapkodás és heves tollpihe-zápor után (az angyali szenvedély messze földön híres a Dimenziókban!) megegyeztek a három halandóról.

Eljött az első utazás ideje. Isten felvette jobbik göncei egyikét és útnak indult.

Csodálatos nyári nap volt, Az Első kívánni sem kívánhatott volna jobbat. Az Üzenet érkezése azóta lázban égett. Csak arra a napra tudott gondolni, amikor Isten meglátogatja. Biztos akart lenni abban, hogy a körülmények tökéletesek: a háza ragyogóan tiszta, a hozatott étel friss és illatos s még egy gyors hajvágásra is beugrott a Nagy Alkalom előtt. Bölcsekkel egyeztetett a felteendő Fontos Kérdésekről és milliószor elgyakorolta a tükör előtt a mondandóját. Minden óramű pontossággal zajlott, az üdvözlő meghajláson át az ízletes vacsoráig és a tücsökzene aláfestéses Fontos Kérdések és Válaszok szekcióig amit desszertek követtek.

A vacsora után Isten felállt:
- Ideje távoznom - mondta - későre jár…
- Kérlek, Isten - szólt Az Első - maradj még, hiszen olyan ritkán látogatsz meg. Maradj éjszakára kényelmes vendégszobámban s reggeli közben folytassuk a társalgásunkat!
Isten nem szólt semmit, csak a nyári köpönyege után nyúlt.
- Ha szeretsz - folytatta Az Első - maradsz a kedvemért. Egész életemben ezekért a pillanatokért imádkoztam, nem akarom elveszíteni! Ne menj…

Otthon Isten hagyta, hogy az Angyalok kibontsák a palástjából, majd fáradtan bezuhant a kedvenc fű-ágyába és elnyomta a buzgóság.

A második látogatást az ősz hozta. Istent az Angyalok öltöztették erre az alkalomra s így -emberi mértékek szerint- kifejezetten divatosan nézett ki, csak az fránya nadrág ne szorította volna derékban annyira!

A Második mindent megtett a sikeres találkozó érdekében. A terülj-terülj asztalon amit lehetett saját kezűleg készített - természetesen a legjobb hozzávalókból. Hetekig csutakolta a házat és saját magát is. Száztizenegy gyertyát gyújtott, és Isten képeit helyezte el az összes asztalra. A házi oltárán friss virág ékeskedett, az Imakönyvet a Legfontosabb Fejezetnél hagyta nyitva. Minden jel arra mutatott, hogy a ház lakója nemcsak szereti, de alázatosan tiszteli is Istent.

Isten és A Második egy kávéval frissítették fel magukat a lakoma és a beszélgetés súlya után mikor Isten megszólalt:
- Ideje távoznom - mondta - későre jár…
- Kérlek, Isten - szólt A Második - maradj még, legalább néhány órát tölts még velem! Talán nem érzeted jól magad a társaságomban? Talán szeretetem irántad nem mutatkozik meg eléggé? Nincs elég kép vagy imakönyv? Esetleg egy festmény Rólad a kandallóm felett meggondolásra késztetett volna a távozási szándékodat illetően? Óh, jaj, tudtam, tudtam…
Isten nem szólt semmit, csak az őszi felöltője után nyúlt.
- Ha most elmész - folytatta A Második - életem végéig úgy fogom érezni, hogy nem feleltem meg, nem voltam elég jó, nem voltam méltó Hozzád…

Az Angyalok már várták Istent, aki kimerülve ájult be a páfrányok és mohák közé szeretett erdejében.

Az utolsó találkozást a tél szülte. Isten felvette egyik legkedvesebb és -nem elhanyagolható módon legkényelmesebb- ingét, farmert húzott és nekivágott a havas tájnak. Szeretett gyalogolni a hidegben.
A Harmadik élete meglehetősen hétköznapi -elfoglalt és hullámvasutat idéző- volt, ezért különösebb készültségbe sem a házát, sem a konyháját sőt még saját magát sem volt lehetősége helyezni. De a szíve készen állt a találkozásra.
A Harmadik órákon át birkózott a tél erejével a hazajutásért, ezért csak annyi ideje volt, hogy a kezét megmossa és odategye a teavizet. Isten havasan, de jókedvűen érkezett. S azon az estén amikor az Angyalok bekukucskáltak az ablakon (ugyanis a szenvedélyükön kívül csak a kíváncsiságuk nagyobb!) két boldog embert láttak, akik hétköznapi dolgokról beszélgettek.

S mikor az utolsó gőzfelhő is láthatatlanná foszlott a teáscsészék felett Isten így szólt:
- Későre jár…
A Harmadik a fogashoz lépett és leakasztotta Isten téli felöltőjét. Isten egy pillanatra megtorpant, majd megszólalt:
- Mások kérleltek, sőt könyörögtek, hogy maradjak. Te miért nem teszed ugyanezt?

A Harmadik lassan Istenhez lépett, begombolta a kabátján a gombokat majd a szemébe nézett és mosolyogva ezt mondta:
- Mi lenne a napfénnyel, ha üvegbe rejteném? a széllel ha dobozba zárnám? a madárcsicsergéssel ha kalitkába csalnám? Így, mikor felkelek, megmártózom a meleg sugarakban. Mikor sétálok, a szellő lágyan borzolja a hajam. Amikor fülelek, hallom ahogy a világ minden madara nekem énekel.

Hazaérvén Istent izgatottan kérdezgették az Angyalok - még a kabátját sem volt érkezése levenni:
- Áruld el nekünk, mi lesz A Harmadik Isteni Jutalma?
Isten szemében felfénylett az Univerzum összes csillaga:
- Nem adhatok neki semmit, mert már minden az övé. Mert aki szabadon tud szeretni, azé a Létezés összes kincse. Aki a szeretetet éli, azé a Teremtés összes csodája.
Majd eltűnődve folytatta:
- Valójában én távoztam Isteni Ajándékkal…
S egy lágy mozdulattal megérintette a szíve fölött lévő új, fényes gombot.

A Harmadik csendesen leült az ágya szélére és kihúzta az éjjeliszekrény fiókját. Elővette az arany fonalat, befűzte a gyémánt tűbe, majd lassú mozdulatokkal, óvatosan elkezdte bestoppolni a szívén lévő, gomb méretű nyílást.

- Legközelebb - suttogta A Harmadik
- Legközelebb - suttogta Isten

Povall Judit 2019. december 7.






A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll.
Minden jog fenntartva.
Tilos az írás egészét vagy részletét másolni, sokszorosítani, a szerzői jogok tulajdonosának írásos engedélye nélkül!